Grossvenediger (3666m)

A Grossvenediger - az "osztrák hegyek királynője" - Ausztria 4. és a Magas-Tauern 2. legmagasabb hegycsúcsa a Grossglockner (3798m) után. A hegy, Tirol és Salzburg határán fekszik, magassága 3666 méter, s tulajdonképpen a Venediger csoport központja.

Annak ellenére, hogy a gleccserek itt mindenütt olvadnak, a Venediger mégis tiszta gleccser hegy, hiszen a Schlaten-gleccser egészen a csúcsáig húzódik, s technikai szempontból egy visszonylag könnyű elérhetőséget biztosít a mászók számára. Nevének jelentése: "Nagy Velencei".

A Grossvenediger nevet 1797-ben említik először egy határellenőrzési jegyzőkönyvben. A név forrása nem ismert. Nagy valószínűséggel kereskedőktől származik, akik azt hitték, hogy a csúcsról látható Velence, de egy másik legenda szerint az őslakos pásztorok a hegy óriási, fényes jégtömbjében visszatükröződni Velence városát vélték, s talán innen ered a Grossvenediger elnevezés is. (A velencei német neve: "Venedig".)

A Grossvenediger csúcsának elérésére tett első kísérlet 1828. augusztus 9-én volt, amikor is Erzherzog Johann főherceg (II. Leopold császár fia) egy általa szervezett 17 fős expedícióval az Untersulzbach-völgyből megpróbálta elérni azt, de sajnálatos módon egy lavina elzárta útjukat, meghiúsítva nagyszabású tervüket.

A csúcs sikeres elérése végül - 40 évvel a Grossglockner első megmászását követően - 1841. szeptember 3-án történt, amikor is a Neukirchen am Grossvenedigerből induló 40 mászóból, 28 fő az északi útvonalon a világon elsőként sikeresen elérte a Grossvenediger 3666 méter magas csúcsát!

A Venediger-re 4 normál útvonal vezet, melyek közül mindegyik találkozik a Schlaten-kees felső részében, az úgynevezett "Bahnhof"-nál. Minden útvonal tulajdonképpen "csak" egy gleccsertúra, de főként a nyári szezonban a gleccser felszínét számtalan hasadék tarkítja, melyek óvatosságra, körültekintésre intenek, s melyek elengedhtetlenné teszik a kötélpartiban, hágóvasban, megfelelő hegymászó felszerelésben történő haladást! Már, ha a biztonságos teljesítést részesítitek előnyben !

Grossvenediger túráink:

1. Grossvenediger (3666m) téli csúcstúra
A téli megmászáshoz tartozó túraleírást itt találjátok!
2023. április 07-10.

2. Grossvenediger (3666m) - hétköznap
Gleccsertúra, mely a Venediger csúcsára nyugodt körülmények között, hétköznap vezet!
2023. június 18-21.

3. Grossvenediger (3666m) - classic
A Grossvenediger 4 napos csúcstúrához tartozó túraleírást itt láthatjátok!
2023. június 29. - július 02.

4. Grossvenediger (3666m) - keleti út
4 napos túra, mely az egyik legszebb útvonalon, a keleti úton vezet a Venediger csúcsára!
2023. június 14-17.

Grossvenediger képgaléria

Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)
Grossvenediger(3666m)


Kedvezmény!

Velünk jártál a Grossvenediger(3666m) csúcsán? A keleti úton, hétköznap, vagy hétvégén a klasszikus formában? Számodra kedvezményt adunk a Grossglockner, a Wildspitze és a Gran Paradiso túráink túravezetői díjából!

Akciós!

Grossvenediger (3666m) - classic

2023
jún.
29
júl.
2
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-12 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!

Egy csodálatos, 3 napos csúcstúra az osztrák hegyek királynőjére a "Nagy Velenceire"! Egy fantasztikus élmény! Egy fantasztikus alpesi kaland, mely a Hohe Tauern második legmagasabb pontjára vezet!

Részletek

Akciós!

Grossvenediger (3666m) - hétköznap

2023
szept.
24
szept.
27
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-12 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!

Egy csodálatos, három napos csúcstúra az osztrák hegyek királynőjére a "Nagy Velenceire"! Egy fantasztikus élmény! Egy fantasztikus alpesi kaland, mely a Hohe Tauern második legmagasabb pontjára vezet!

Részletek

Akciós!

Grossvenediger (3666m) - keleti út

2023
jún.
14
jún.
17
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Sajnos nincs szabad helyünk!
Biztos indulás!

3 napos csúcstúra az osztrák hegyek királynőjére a "Nagy Velenceire"! Egy fantasztikus gleccsertúra! Egy fantasztikus alpesi kaland, mely a Hohe Tauern második legmagasabb pontjára a keleti úton vezet!

További időpontokRészletek
2024
jún.
1
jún.
4
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2023
szept.
3
szept.
6
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2024
jún.
1
jún.
4
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2023
szept.
3
szept.
6
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2024
jún.
1
jún.
4
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2023
szept.
3
szept.
6
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

6-8 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!

Grossvenediger (3666m) téli csúcstúra

2024
márc.
29
ápr.
1
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3666m

Létszám:

3-12 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!

Egy rendkívül izgalmas, 4 napos, haladó téli csúcstúra az osztrák hegyek királynőjére a Grossvenedigerre! Egy fantasztikus élmény! Egy fantasztikus, téli alpesi kaland, mely egy életre szól!

Részletek

Velünk jártál a Grossvenediger(3666m) csúcsán? De, még keresed a kihívásokat? A Trekking Tours-szal további 3-4000 méternél magasabb hegycsúcsok meghódítását tervezed?

Hűségedért és kitartásodért cserébe, számodra kedvezményt adunk a

  • Wildspitze (3772m) a
  • Grossglockner (3798m) és a
  • Gran Paradiso (4061m) túráink túravezetői díjából!

A Wildspitze és a Grossglockner (-3000 Ft) míg a Gran Paradiso (-5000 Ft)! Ez a kedvezmény a normál akciós árral összevonható, de a Black Friday akciós árral nem!


Akciós!

Wildspitze (3772m) - hétköznap

2023
júl.
16
júl.
18
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3772m

Létszám:

3-5 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!

Hegymászó túra Ausztria második legmagasabb hegycsúcsára! Egy fantasztikus alpesi csúcsmászás az Ötz-völgyi Alpokban, az Ötztal és Észak-Tirol legmagasabb pontjára!

Részletek

Akciós!

Grossglockner (3798m) - classic

2023
jún.
23
jún.
25
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3798m

Létszám:

3-4 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!

3 napos hegymászó túra Ausztria legmagasabb pontjára! Egy hihetetlen élmény, egy fantasztikus teljesítmény, mely egy életre szól!

Részletek

Akciós!

Grossglockner (3798m) - hétköznap

2023
jún.
21
jún.
23
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3798m

Létszám:

3-4 fő

Foglaltság:
Sajnos nincs szabad helyünk!
Biztos indulás!

3 napos hegymászó túra Ausztria legmagasabb pontjára! Ha biztosra szeretnél menni, gyere hétköznap! Egy hihetetlen élmény, egy fantasztikus teljesítmény, mely egy életre szól!

További időpontokRészletek
2023
szept.
27
szept.
29
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3798m

Létszám:

3-4 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2023
jún.
27
jún.
29
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

3798m

Létszám:

3-4 fő

Foglaltság:
Sajnos nincs szabad helyünk!
Biztos indulás!
Akciós!

Akciós!

Gran Paradiso (4061m) - classic

2023
jún.
8
jún.
11
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

4061m

Létszám:

3-6 fő

Foglaltság:
Már csak %d szabad helyünk van!
Biztos indulás!

Egy fantasztikus, 4 napos 4000-es mászás! Egy rendkívül izgalmas magashegyi gleccsertúra, Olaszország nemzeti zarándokhegyére, a Gran Paradiso 4061 méter magas csúcsára!

További időpontokRészletek
2023
szept.
14
szept.
17
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

4061m

Létszám:

3-6 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!
2024
jún.
6
jún.
9
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

4061m

Létszám:

3-6 fő

Foglaltság:
Még van %d szabad helyünk!
Akciós!

Akciós!

Gran Paradiso (4061m) - hétköznap

2023
jún.
5
jún.
8
Túra nehézség:
     
Technikai nehézség:
     
Magasság:

4061m

Létszám:

3-6 fő

Egy fantasztikus, 4 napos 4000-es mászás! Egy rendkívül izgalmas magashegyi gleccsertúra, Olaszország nemzeti zarándokhegyére, a Gran Paradiso 4061 méter magas csúcsára!

Részletek
Amennyiben szeretnél élni a kedvezménnyel, kérjük, jelentkezéskor, a jelentkezési űrlapon jelöld be, hogy velünk jártál a Grossvenediger(3666m) csúcsán!

A kedvezmény a téli és a nyári teljesítésekre egyaránt vonatkozik!