Lesták Erzsébet
Hegymászó
Shishapangma
Expedíció 2013
szept.
3
okt.
10
Az expedíció hírei:
Kathmandu
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.10.01 18:21

2013. október 1. kedd. Az előző éjszakát még Zhangmuban /Kína/ töltöttük, majd a kínai-nepáli határ átlépését követően, megérkeztünk Kathmanduba. Oleg, az orosz mászótársunk már ma éjszaka hazarepül, Macumoto a japán-brazil mászótárs még közel két hétig itt marad, David a francia fiú három napot vár s indul haza, én pedig október 4.-én repülök, s 5.-én délben már otthon leszek. Sikerült az eredeti tervhez képest, egy héttel korábbi gépre átíratni a jegyem, így nem kell tíz napot várakozással itt töltenem. Bayar a mongol mászónk ez idő alatt a Cho Oyu-n van. Ő két 8000-es mászást vállalt egymás után, s mindkét csúcs elérése sikerült is neki.

Kathmandu
ABC - Zhangmu
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.30 00:00

Ma, 2013. szeptember 30.-án hétfőn hajnalban értünk le az alaptáborba, s néhány óra alvás után kilenc óra körül elindultunk a BC-be a kínai alaptáborba. Itt, a leérkezést követően a kínai hegymászó szövetségtől mindenki kapott egy hivatalos oklevelet a sikeres csúcsmászásról, majd megkezdtük néhány órás utazásunkat Zhangmuba, ahol a mai éjszakát töltjük.

ABC - Zhangmu
Camp 1 - ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.29 00:00

Ma, 2013. szeptember 29.-én vasárnap az egyes táborban töltött éjszaka után, kicsit későn, kb. 11 óra körül indultunk el az alaptáborba. Még a gleccser elérése előtt, a hólejtőn találkoztunk Carlos Soria-val, a 70 éves spanyol mászóval s csapatával.

Camp 1 - ABC
Camp 2 - Camp 1
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.28 00:00

Ma, 2013. szeptember 28.-án szombaton délelőtt a kettes táborból ereszkedünk le az egyes táborba. Sajnos én nagyon fáradt vagyok s így esélytelen, hogy az eredeti terv szerint még ma elérjük az alaptábort. Természetesen az oxigént használóknak ez minden gond nélkül sikerült.

Camp 2 - Camp 1
Camp 3 - Camp 2
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.27 15:07

Ma, 2013. szeptember 27.-én pénteken hajnali 4 körül, értünk vissza a 7400 méteren található hármas táborba. Néhány óra alvás után lementünk a Camp 2-be.

Camp 3 - Camp 2
Central Peak - csúcsmászás
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.26 00:00

Ma, 2013. szeptember 26.-án csütörtökön hajnal kettőkor indultunk, hogy megpróbáljuk elérni a csúcsot, ami kínai idő szerint 14:30-kor sikerült is. Sajnos kb. dél körül elért minket egy erős széllel és hóeséssel járó rossz idő, így a főcsúcs elérése esélytelennek bizonyult.

Central Peak - csúcsmászás
Camp 3
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.25 00:00

2013. szeptember 25. szerda. Előző nap este 9 óra körül értem fel a hármas táborba, így szerencsésebbnek éreztem, ha ma nem indulok el a többiekkel. Pihenés nélkül, fáradtan kérdésesnek, nagyon bizonytalannak éreztem, hogy fel tudok e majd menni. Mikor felértem akkor derült ki az is, hogy közülünk senki sem szeretne a főcsúcsra menni. Mi azt beszéltük meg, ha esetleg 26-án megfelelő lesz az időjárás, a hóviszonyok és elsősorban az én állapotom, megpróbáljuk. Ami nem könnyű feladat, abban az esetben, ha a többiek nem jönnek tovább, hiszen nyolcezer méter fölött két embernek kellene az összes nyomot, térdig/derékig érő hóban taposni. Sajnos ilyen körülmények mellett, ebben a magasságban ez is csak csapatban valósítható meg.

Camp 2 - Camp 3
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.24 00:00

Ma, 2013. szeptember 24.-én kedden, elég nehéz feladat vár ránk. Ma megyünk fel a kettes táborból a hármasba. Ebben a szezonban szintben kicsit lejjebb volt a kettes tábor mint általában lenni szokott, így a mai nap sokkal több kilométer és szintemelkedés vár ránk.

Camp 2 - Camp 3
Camp 1 - Camp 2
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.23 00:00

2013. szeptember 23. hétfő. Ma mentünk fel az alaptáborból a Camp 1-be. A Depo Camp kihagyásásval ez egy 8-9 órás egész napos mászás.

Camp 1 - Camp 2
ABC - Camp 1
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.22 00:00

2013. szeptember 22. vasárnap. Ma az egyes táborból kell felmennünk a kettesbe. Már kicsit feszült a hangulat, mindenki találgatja fog e sikerülni a csúcs vagy nem.   

ABC - Camp 1
ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.21 10:07

2013. szeptember 21. szombat. A mai nap még mindig tárgyalással folyt. Szerencsére már itt van Carlos Soria négy sherpával, s úgy tűnik Ő hajlandó megengedni nekik, hogy felmenjenek s segítsenek betenni a köteleket a kettes és a hármas tábor közé, majd a hármas tábor és a csúcs közé.

ABC
ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.20 00:00

2013. szeptember 20. péntek. A mai nap az alaptáborban többnyire alvással és a felszerelésünk pakolgatásával, s akinek szükséges volt mosással telt. A zuhany sátrat is használtuk néhányan, de csak délelőtt míg sütötte a tábort a nap. A sherpák egész nap átjárkálnak a többi expedícióhoz s próbálnak tőlük segítséget kérni a kötelek berakásához.

ABC
Camp 2 - ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.19 00:00

2013. szeptember 19. csütörtök. A kettes táborban aludtunk, közel 7000 méteren. Ebben a szezonban az átlagosnál kicsit lejjebb található a tábor. Ez most még problémát nem okozott, majd a következő feljövetelnél, amikor el szeretnénk érni a hármas tábort. A mai napon a kettes táborból lementünk az alaptáborba.

Camp 2 - ABC
Camp 2.
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.18 00:00

2013. szeptember 18. szerda. Ma viszonylag hosszú s nehéz nap vár ránk. Ma kell feljutnunk a Camp 1-ből a Camp 2-be.

Camp 2.
Camp 1.
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.17 00:00

2013. szeptember 17. kedd. Nyolc óra körül indultunk el a Depo Camp-ből, ahonnan viszonylag rövid időn belül elérhető a gleccser, melyen átkelve egy hosszú hólejtőn érhető el az egyes tábor. Közben elég sok a jéghasadék, s szemből szinte állandóan nagyon erős szél fúj.

Camp 1.
Depo Camp
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.16 00:00

2013. szeptember 16. hétfő. Reggeli után indultunk s kb. négy óra alatt elértük a Depo Camp-et. A mai éjszakát itt töltöttük. Az ide vezető úton elég nehéz megtalálni a helyes útvonalat, a sár, a kisebb-nagyobb sárlavina  folyamatosan mozgatja a köveket, ezáltal mindig változik a táj. Így elég veszélyes a közlekedés ezen a részen, főleg hóolvadás után.

Depo Camp
ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.15 11:10

2013. szeptember 15. vasárnap. A mai nap többnyire pihenéssel s a felszerelésünk összepakolásával telt. Mindenki kicsit feszült. Ami érthető. Tulajdonképpen holnap indul az expedíció, a valódi hegymászás.

ABC
ABC
beküldő: Lesták Erzsébet 2013.09.14 12:00

2013. szeptember 14. szombat. Ma a tábor melletti fennsíkon tettünk egy akklimatizációs túrát. Holnap pihenünk, hiszen úgy tűnik hétfőn reggel indulunk, hogy feljussunk egészen a kettes táborig.

ABC
Expedícióról
Mászóterv
 
  • 2013. szeptember 4. Kína(Tibet) - Kodari - Zhangmu(2300m)
  • 2013. szeptember 5. Zhangmu(2300m) - Nylam(3750m)
  • 2013. szeptember 6. Nylam(3750m) - akklimatizációs túra
  • 2013. szeptember 7. Nylam(3750m) - Shishapangma BC (5000m)
  • 2013. szeptember 8. Shishapangma BC (5000m) - akklimatizációs túra
  • 2013. szeptember 9. Shishapangma BC (5000m) - akklimatizációs túra
  • 2013. szeptember 10. Shishapangma BC (5000m) - Middle camp (5200m)
  • 2013. szeptember 11. Middle camp (5200m) - Shishapangma ABC (5400m)
  • 2013. szeptember 12. Mászó-periódus 2013.09.12 - 2012.10.05
  • 2013. október 5. Shishapangma ABC (5400m)
  • 2013. október 6. Shishapangma ABC (5400m)
  • 2013. október 7. Shishapangma ABC (5400m) - Nylam (3750m)
  • 2013. október 8. Nylam (3750m) - Kathmandu (1350m)
  • 2013. október 9. Kathmandu
  • 2013. október 10. Kathmandu
  • 2013. október 11. Kathmandu - Doha
  • 2013. október 12. Doha - Budapest
 
Lesták Erzsébet
Hegymászó
Az expedíció
Támogatói:
Trekking-Tours Hungary Kft.
© 2013 - 2024
www.trekking-tours.hu
Minden jog fenntartva.